Írta: Halász Amadé “Tádé”
Sokszor apró dolgok könnyítik meg az életünket. A téli kerékpározás rákfenéje a megfelelő öltözet. A kerékpárt is fel kell készítenünk persze, de ez megfelelő méretű sárvédőben, fényvisszaverőben és egy jó lámpában ki is merülhet. A kritikus (például. a gyorsan lehűlő) testrészek védelme a legfontosabb. A lábfej melegen tartásáról már volt szó. Teszteltünk már néhány téliesebb kesztyűt is. Az arc szélvédelméről és melegen tartásáról azonban még keveset beszéltünk. Régen megoldottuk a problémát egy sállal, ma pedig a modernebb és sportosabb változatával a BUFF-fal, amely sálként és arcvédőként is kiválóan funkcionál. Ráadásul végtelen számú verzióban kapható. Egy hibája van csupán: pont a multi-funkcionalitása miatt bringázni nem tökéletes a Polartec-ből készült, mivel a nyak hátsó részénél gyűrődik egy kicsit. A símaszk, vagy a motorosoknak árult arcmaszk részben megoldás lehet. A hegymászóknak fejlesztett maszkok is megállják a helyüket.
Mai termékünket egy ebayshop-tól kaptuk tesztelésre. A kínai termékekről általában nem jó a véleménye az átlagembernek, pedig még sok neves outdoor márka is Kínában varratja termékeinek jelentős részét. A saját tervezésű, de az európai és az amerikai piacra szánt termékek dizájnjával valóban akadhat problémánk…
A maszk neoprénből és tapintásra fleece-ből készült. Az 1mm vastag neoprén apró szellőző nyílásokkal megspékelve védi az orrot, az ajkakat és az állat. Orron keresztül szabadon tudunk lélegezni. A neoprén azért is jó választás, mert nedvesen is egész jól tartja a meleget. z erre varrt álszellőző már a kínai giccs része. Semmi funkciója nincs, mert mögötte ott az érintetlen anyag. A fotózás után le is szedtem. A maszk többi része thermo. Tapintásra és érzetre is kellemes. Meglepő módon jó a szabása, a nyakat maximálisan védi elöl és hátul is. Tépőzárral rögzíthető, amely az egyetlen kidolgozásbeli igénytelensége a maszknak. Egy darab, kemény négyzet alakú tépőzárat varrtak rá ugyanis. Túl robosztus ehhez a finom és puha anyaghoz.
Hordom már egy ideje; kényelmes tempójú városi biciklizéshez, munkába járáshoz tökéletes. Sportolni, nagyobb erőkifejtésnél már nem annyira ideális, mert túl gyorsan lélegzünk és annyi nedvességet nem tud átengedni az anyag. Több színben kapható, de csak egy méretben. Akik eddig felpróbálták, nem panaszkodtak a méretezésre. Futáshoz nem használom, mert eddig (-5 fokig) a klasszikus BUFF mindig bőven elegendő volt.
Verdikt: Ár-funkció arányban tökéletes termék. Kidolgozásában már nem az, de a célnak megfelel. A varratok erősnek és tartósnak tűnnek. Egyedül az álszellőző nyílás zavar be a dizájnba és a bumszli tépőzár a funkcionalitásba.




